Weöres Sándor: Ki minek gondol, az vagyok annak...


Ki minek gondol, az vagyok annak...

Mért gondolsz különc rokontalannak?

Jelet látsz gyűlni a homlokomra:

Te vagy magad, ki e jelet vonja.


S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,

Mert fénye-árnya terád sugárzik.

Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:

Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.


Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.

Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.

Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;

Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.


Szemem tavában magadat látod:

Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.

“Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között, 
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal, 
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó, 
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével, 
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez. Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér. 
Műveled hát saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várod, hogy virágot hozzon neked. 
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz… 
Hogy valóban erős vagy. 
És valóban értékes.”
Veronica A. Shoffstall